Az ajánlatkérés mellett felmérésre és beépítésre is szükségem volt. Mindent kaptam. Horváth Kristóftól 2 óra alatt érkezett az árajánlat! Nagyon korrektek voltak a szakemberek, ha nem értettem valamit a kapuval kapcsolatban, készségesen elmagyarázták, megmutatták.

Sz. T. Róbert, Szombathely

 

Terveztem, hogy lecserélem a garázskaput. Az interneten találtam rá a Jola – ra. Nagyon örülök, hogy mellette döntöttem. Kértem egy árajánlatot, felmérést, beépítést. Ilyen pontos és gyors munkával még nem találkoztam. A kollégák válaszaiból látszik, hogy nem ma kerültek a szakmába. Igazi mesterek. Nagyon ajánlom bárkinek, aki jót akar jó áron, jó idővel.

N. Sándor, Székesfehérvárról

 

Nálam volt egy kis gond a garázskapu nyílással, macerás volt. Azt javasolták, hogy beszéljek a termékmenedzserrel, Kristóffal, akinek beszámoltam erről. Rengeteget segített, és még a mai napig is kérdezhetek tőle bármit, tud segíteni. Kiváló csapat, csak ajánlani tudom.

Bálint, Pest

 

Tavaly két szomszédom is cserélt garázskaput. Nagyon megtetszett a látvány, az igényesség. Tudtam, hogy hamarosan nekünk is kell majd cserélni, már beszéltük a párommal. Megkérdeztük a szomszédokat, honnan rendelték. Mondták, hogy a Jolától. Hát, nekünk is Jola – s kapunk lett, azóta sem bántuk meg. Egy csapat, mely mindenhez ért. Nem tudtam olyant kérdezni, amire ne tudtak volna választ adni. Előtte írtam a termékmenedzserüknek, mivel kicsit macerás volt a nyílásunk. Ő telefonon visszahívott, és segítséget nyújtott, amiért nagyon hálás vagyok.

Egy elégedett vásárló

 

Elégedett vagyok a garázskapummal, de mivel mindig is kényes voltam a pontosságra, a szakembereket dicsérem most meg. Nagyon pontos, precíz beépítést csináltak. Intelligensek emberek, nem cigiznek, nem tétlenkednek. Komolyan veszik a feladatukat. Azt mondták, reggel fél kilenckor itt lesznek, itt is voltak. Piros pont.

Zoltán, Dunaújváros

Én nagyon meg vagyok elégedve a Jola garázskapuival. A fiam és én is ugyanott vásároltunk. Nem csak gyorsak – precíz és nagyon pontos volt a beépítés, ráadásul kedvező áron. Gratulálok! Most már tudom, hogy lett ilyen sok Jola bolt 🙂

T. Gábor, Sárvár.

Költséghatékony megoldást kerestem garázskapumra. Jól tettem, hogy a lehetőségek közül a Jola lehetőségei mellett döntöttem! Megtaláltam, amit kerestem. Csak ajánlani tudom mindenkinek.

Péter, Dunaújváros 

Több cégtől is kértem ajánlatot egy egyszertű garázskapura, ugyanazon a napon. Azt mondtam magamnak, aki a gyorsabb, azt választom. Az ajánlatot még aznap megkaptam maguktól, ráadásul az is meglepett, hogy nem volt drága.

Józsi, Győr

A fiam vett már ajtót maguktól, ő mondta, hogy innen kérjünk ajánlatot garázskapura. Nem csak a válasz, a gyártás is nagyon gyors volt.

V. Manci, Szekszárd

Tisztelt Jola! Z. Márk vagyok. Engedjék meg, hogy kifejezzem elégedettségem a Cégük iránt. Egy motoros garázskapura kértem árajánlatot, gyorsan meg is érkezett a válasz, akárcsak a termék gyártása. A szakemberek nagyon értették a feladatukat, gyorsan és hatékonyan dolgoztak, minden kérdésemre bő válasszal tudtak szolgálni. Elégedett vagyok a termékkel és a kivitelezéssel is egyaránt. Köszönöm.

Márk, Kalocsa

Nálunk csak két lehetőség van garázskapura, a Hörmann és a Jola. A Hörmann nekem kicsit drága, mert nem keresek sokat. A Jolától rendeltem és nem bántam meg.

Pityu, Pest

 

Nagyon sok jót hallottunk már a Joláról. A párommal úgy döntöttünk, hogy tőlük fogunk garázskaput venni. A párom a szakmai kérdésekben kért tanácsot, én megjelenési kérdésben. Nagyon segítőkészek voltak minden téren. Biztos vagyok benne, hogy sok dolguk van, de még így is nagyon gyorsan válaszoltak a kérdéseinkre, gyorsan kaptunk időpontot is a beépítésre. Szuper volt mindenki.

Marcsi Győr

 

Elégedett vagyok a termékkel. Nagyon gyorsan s rugalmasan dolgoznak. Érdemes tőlük vásárolni, mert rövid az idő a rendelés felvétel és a gyártás között.

T. Mária

 

Nagyon jól működik a szekcionált garázskapu, amit önöktől vettünk. Mielőtt vettem mondtam, hogy kicsi a garázsom kell a hely. Ezt javasolták. Nem véletlen. Nagyon elégedett vagyok.

Mihály Kaposvár

 

Sose gondoltam volna, hogy jó áron jó minőséget lehet venni. Egy ipari kaput vettem tőlük,  20% – kal olcsóbban, mint máshol, öröm hogy van még ilyen cég. Elégedett vagyok, köszönöm!

Józsi, Esztergom

 

Teljes mértékben elégedett vagyok a Jola kétszárnyú garázskapujával. Gyakran fogjuk használni.

Gyula, Szombathely

 

Úgy volt, hogy Hörmann garázskaput fogunk venni. Pont az egyik ismerősünknek említettük, mikor mondta, hogy ő a Jolától rendelt bejárati ajtót, és ott is vannak garázskapuk kedvező áron. Megnéztük a lehetőségeket, kérdezősködtünk, majd a Jola mellett döntöttünk, mert nem csak kiváló és gyors, kedvezőbb az ára is.

Csaba, Békéscsabáról

 

Nekem nagyon fontos volt, hogy ne csak jó minőségű garázskapum legyen, hanem jól is nézzen ki. Nagyon sokat segítettek a cégnél, míg el nem döntöttem. Így most van egy garázskapum, ami nem csak tökéletesen működő, hanem esztétikailag is megnyerő.

Zoltán, Csanád.

 

Nekem egyedi méretű garázskapura volt szükségem. A Jolánál ezt minden gond nélkül megoldották nem is került plusz pénzbe.

Márton, Szolnok

 

Én csak egyszerűen gratulálni szeretnék a remek munkáért, amit a szakemberek végeztek. Nagyon gyorsak, pontos munkát végeznek. Nekem ez fontos.

J Gábor, Mosonmagyaróvár

 

Röviden – minden téren tökéletes. Köszönöm Jola!

Marcsi, Szeged Megfelel

 

Egy szekcionált garázskaput vettünk Önöktől. Fontos volt számunkra, hogy passzoljon megjelenésben az ajtóhoz és ablakokhoz. Nagyon tökéletes, amit önöktől vásároltunk, akadálymentesen működik.

Zoltán, Pestszentlőrinc

 

Én nagyon örülök annak, hogy van internetes ajánlatadás. Nagyon megkönnyítette a dolgomat. Ráadásul nagyon gyorsan kaptam választ. Mindössze két órát vártam rá, holott napokra számítottam. Amit nem is gondoltam volna, hogy már néhány héten belül be lesz építve a szekcionált garázskapum! Le a kalappal!

Karcsi, Dunaújváros

 

Én először az interneten találkoztam a Jolával. Ajánlatot kértem egy beltéri ajtóra, azóta már egy billenő garázskapum is van tőlük. Nagyon gyorsan, lelkiismeretesen dolgoznak. Néha olyan érzésem volt, mintha a beépítő a saját kapuján dolgozna.

László

 

Ami a legjobban tetszett nekem, hogy nagyon gyorsak voltak. Persze, kiváló a garázskapú, amit tőlük rendeltem.

Nagy Zoltán Megfelel

 

Röviden annyit tudok mondani, hogy tökéletes. Sok sikert a továbbiakban is Jola!

Klári, Budapest Megfelel

 

Én helyszíni felméréssel kértem ajánlatot egy kétszárnyú garázskapura. Szinte hihetetlen, hogy pár hét alatt már be is volt építve. Nagyon hálás vagyok a szakembereknek is a gyors és precíz munkájukért. Nemsokára lakásfelújításom lesz az biztos, hogy önökhöz fogok fordulni.

Gy. Péter

 

Maximálisan meg vagyok elégedve úgy az ügyintézéssel, mint magával a termékkel. Több kérdésem is volt beépítéskor, és türelmesen, érthetően válaszoltak, nem néztek hülyének. Jó érzés emberekkel találkozni manapság.

Gyuszi, Érd

 

Nekem az a tapasztalatom, hogy a Jola dolgozói teljes mértékben figyelnek minden részletre. Hibásan adtam meg bizonyos méretet, ami nekem nem is tűnt fel. Másnap reggel már hívtak is, és egyeztettünk. A szekcionált garázskapu azóta is kiválóan működik. Nagyon jó csapat vagytok! Legközelebb is titeket választalak!

T. Levente, Pápa

 

Nem tudtam eldönteni, hogy milyen garázskaput válasszak. Nagyon jól esett, hogy nem volt olyan kérdés, amire ne tudtak volna választ adni. Igazi profikkal volt dolgom. A mai világban ilyen segítőkész embereket ritkán lehet találni. A mai napig úgy érzem, hogy a lehető legjobb döntést hoztam. Gyorsak, precízek, kedvező áron. Köszönöm!

B István, Budapest.

 

Javában folyt a felmérés a családban, hogy honnan vegyünk billenő garázskaput. Egyik nap pont a Jola békéscsabai boltja előtt mentem el, és mivel a parkettánkat náluk vásároltunk, gondoltam beugrom és személyesen érdeklődöm. Mondta a párom, hogy nagyon rendes a boltos, de most én is meggyőződtem erről, mindemellett nagyon intelligens, tájékozott volt. Otthon volt a témában. Női szemmel azonnal feltűnt a rend és tisztaság a boltban. Minden be van mutatva, áttekinthető. Minden kérdésemre kaptam választ. A Jola – t választottuk, és maximálisan elégedettek vagyunk.

Erika és Bálint

 

Hívja szakértőnket! +36204005090