Cikkünk első részében próbáltunk segítséget nyújtani a garázskapuk választásának nehézségeiben, a döntési kérdésekre is igyekeztünk választ adni, hogy megkönnyítsük a vásárlási folyamatot, mely oly sok kérdést foglal magába.

Ebben a részben olyan tanácsokat, információkkal próbálunk segíteni, melyek – a már meglévő – garázskaput (is) érinti.

Vannak olyan helyzetek, mikor már rendelkezünk garázskapuval, de valamilyen okból kifolyólag, jónak véljük lecserélni. Ilyen ok lehet az is, hogy fejleszteni szeretnénk, felvesszük a ritmust a modernizációval, vagy éppenséggel arról van szó, hogy megjelent egy új modell, melybe beleszerettünk…

Érdemes figyelembe venni az alábbiakat, ha meglévő garázskapunkat fogjuk lecserélni:

Gondoljuk át, miért akarjuk lecserélni, milyenre? Ne feledjük, hogy a döntésünk hosszú távra fog szólni. Játszadozzunk a színkombináció lehetőségeivel, ami a leendő kaput és a környezetet illeti. Az is igény kérdése, hogy esetleg íves legyen vagy ne. Minden garázskapunak meg van a sajátos igénye, hely és beépítés szempontjából is.

  • ha jobbnak látjuk új kapunk által a kényelmet és biztonságot is fokozni, érdemes elgondolkodni a motorizált változaton, kiváló megoldás.
  • ami döntési problémát okozhat, az a szekcionált – vagy a billenő garázskapu. Ez a két típus a legelterjedtebb, de minkettő különbözik egymástól. Ami a szekcionált típust illeti, talán annyit segít a döntésben, hogy ennek még az ívelt kapunyílás sem kihívás.
  • abban az esetben, ha sok szabad területtel rendelkezünk, tökéletes egy billenő garázskapu, mivel ezen típusnak – nyitáskor – helyre van szüksége. Tehát, egy udvari garázs esetén, remek választás.

Biztonság  – Javítás – Garancia

Több szempontból is biztonságos lehet egy garázskapu: őrzi értékünket, egészségünket. De mégis hogyan?

Szinte mindannyian garázsban tároljuk autónkat, szeretnénk mindig ott találni, mikor szükség van rá. Nagyon megnyugtató, és biztonságérzetünket fokozza a tudat, hogy nem csak egyszerűen bezártuk a garázskaput, de biztosítva is van a betörőkkel, tolvajokkal szemben. Erre a célra olyan megfelelő kiegészítőkkel lássuk el kapunkat, mint egy kóddal nyitható távirányító rendszer, vagy a dupla reteszelés. Nagyon hatásos még az automata kapuk feltolás elleni védelme is. Ezen kiegészítők nagyon hasznosnak bizonyultak a nemkívánt látogatókkal szemben.

 

Ami a kóddal nyitható távirányítós rendszert illeti, egyik legbiztonságosabb megoldás, mivel több mint egy milliárd! variációt lehet kialakítani. Amíg egy betörő rájön a kódra, már el is kaptuk.

Van egy olyan mechanikus védelmi megoldás, mely úgy van kialakítva, hogy a leeresztés folyamatában reteszeli a kaput. Nagy öröm, hogy ezen a védelmi rendszeren még az áramszünet sem fog ki, mivel mechanikus.

Most már tudjuk, mit tehetünk garázsban lévő autónk biztonsága érdekében, de mi van abban az esetben, ha sietünk és emiatt kapkodunk? Akár még be is csíphetjük az ujjunkat, vagy ne adj’ isten a gyerek rossz időben van rossz helyen… Nem kell aggódni, ma már erre is több megoldás van.

Az automata ellenállás érzékelő nem engedi meg, hogy a gyerek (vagy bárki más) a garázskapu „áldozatává” váljon. Ez a rendszer azonnal „cselekszik”, amint a legkisebb ütközést (fizikai ellenállást) érzékeli – megáll és visszanyílik. Tehát, nem sérült meg senki. Ha már itt tartunk, megnyugtatjuk Önöket, hogy a kapu lamellái és forgópántjai teljesen résmentesek, így a kis gyerkőcök is biztonságban vannak, mivel nincs ahová benyúljanak, hisz tudjuk, hogy ezt minden gyerek szereti. Ez a becsípődés elleni védelem.

Érdemes megemlítenünk a fény – vagy infrasorompót. Két kis érzékelőről van szó, melyek egymással szemben állnak a kapu hatósugarában. Ezen érzékelőknek köszönhető, hogy a garázskapu nyomban megáll és nyílik, amint bárki vagy bármi a hatósugárba kerül. 

Biztonság  – Javítás – Garancia

Bizony, az idő múlásával, előfordulhatnak kisebb meghibásodások. Ezek a hibák előfordulhatnak olyan esetekben is, ha nem szakember végezte a beépítést, vagy ha előtte nem volt helyszíni felmérés. Természetesen, ezek ellenére is előfordulhatnak balesetek, sérülések. Mit lehet tenni ezesetben? Kihez érdemes fordulni? Milyen meghibásodások fordulhatnak elő? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre próbálunk választ adni az alábbiakban:

Tapasztalatunk szerint, általában, rugótörés vagy automatika meghibásodás szokott némi gondot okozni, de egy rossz helyszíni felmérés vagy nem megfelelően lemért falnyílás is felelős lehet a hibás működésért. Ezért is hangsúlyozzuk, hogy nem érdemes magunk szenvedni a beépítéssel vagy lecseréléssel, hisz nem rendelkezünk olyan (több évtizedes) szakmai tapasztalattal, gyakorlattal, mint egy profi. Hacsak, nem egy vagyunk közülük. Nem érdemes ezen spórolni, mivel később ráfizethetünk…

Többen is elkövetik azt a hibát, hogy egy jól sikerült reklámnak bedőlve, azonnal szaladnak a boltba, még ha „neve sincs” cégről is van szó. Azt javaslom, szánjanak időt arra, hogy több cég kínálatát megtekintik. Szerezzenek megfelelő információkat, érdeklődjenek. Nem véletlen, hogy egy cég – mondjuk a Jola – 15 éve piacon van, és még mindig tartja a színvonalat. Egy több éves múlttal rendelkező cég bizalmat és minőséget ad.

Fontos, hogy ha szakember segítségével építjük be a garázskapunkat, lehetőleg ugyanazon cég embere legyen, ahol a terméket vásároltuk. Ez egy előny, hisz ki más ismerné a legjobban a terméket, mint ő…

Biztonság  – Javítás – Garancia

Ne menjen ki a boltból, vásárlás után, míg nem nézte át a kiállított iratokat. A cég, minden esetben, ki kell állítson egy:

  • teljesítmény nyilatkozatot
  • használati utasítást
  • karbantartási leírást
  • számlát
  • garancialevelet

A garázskapu mindenképpen kell egy európai megfelelőség matricával rendelkezzen, mely a kapun és a kapu motorján egyaránt megtalálható. Ez a CE jelölés. Ez egy fontos „tartozék”. Több helyen kereshetjük – csomagolás, kapu belseje, kísérőcimke, műszaki leírás… Ha ezt a jelölést látjuk, nyugodtak lehetünk abban, hogy megbízható, alaposan átvizsgált kaput kaptunk, ugyanis ez a matrica csak bizonyos kritériumok megfelelése után kerül rá a kapura.

Egy ilyen kritérium a környezeti hatásokkal szembeni védelem is. Azért is fontos, hogy szakemberre bízzuk a kapu beillesztését, mert a szekértelemnek köszönhetően, nem lesz huzatos a garázsunk, de jól szellőző. Eshet az eső – nem jut be víz a helységbe, jó a hőátbocsátási tényező.

Ezen matrica segít nekünk a döntéshozamnál, mivel az említett információkat tartalmazza. Továbbá, biztosít minket afelől, hogy a megfelel azon műszaki előírásoknak, melyeknek köszönhetően a kapu biztonságosan működik. A kapuk bevizsgálását a hozzá tartozó motorral szokták végezni.

Röviden: olyan forgalmazóhoz, gyártóhoz forduljunk, mely több évtizedes múlttal, jó referenciákkal rendelkezik.

További kérdések felmerülése esetén, készségesen segítünk. Keresse bármely kollégánkat, akár személyesen, akár honlapunkon.

Hívja szakértőnket! +36204005090